Ügyvéd irodai környezetben
Dr. Unger Barbara
ügyvéd
Kapcsolatfelvétel

Bemutatkozás

Köszöntöm Honlapomon!

Dr. Unger Barbara egyéni ügyvéd vagyok, a Győri Ügyvédi Kamara tagjaként 2018-óta nyújtok jogi szolgáltatást Győrben és vonzáskörzetén belül, valamint Budapesten egyaránt.

Jogi tanulmányaimat a győri Széchenyi István Egyetemen Állam-, és Jogtudományi Karán folytattam 2009-2014-ig, a diploma megszerzését követően pedig Budapest belvárosában dolgoztam dr. Pákay András ügyvéd mellett. Ügyvédjelöltként számos jogterületen nyílt lehetőségem gyakorlati tapasztalatot szerezni, a magyar nyelv mellett pedig angolul is végezhettem a munkámat.

A szakvizsgát követően, 2018-óta egyéni ügyvédként folytatom tevékenységemet.

Azt vallom, hogy a legfontosabb a preventív gondolkodás, amellyel a legtöbb jogi probléma megelőzhető, így a későbbiekben esetlegesen felmerülő bosszúság, költség és idő is megtakarítható.

Emberileg és a szakmámban is mindig a professzionalizmusra törekszem, munkámat szakmai alázattal végzem, az Ügyfeleim felé pedig empátiával, megértéssel fordulok minden esetben.

Fontos számomra az, hogy az adott ügy alapos megismerését követően Ügyfeleim részletes és érthető tájékoztatást kapjanak tőlem, az együttműködés során végig reálisan és minden lehetséges kimenetelt figyelembe véve dolgozzunk együtt.

Konzultáció kérése végett kérem, hogy vegye fel velem a kapcsolatot elérhetőségeim egyikén.

Dr. Unger Barbara

Szakterületek

Társasági jog & céges ügyek

  • Cégalapítás, változásbejegyzési eljárások lefolytatása
  • Cégek gazdálkodásának, tevékenységének segítése, tartós jogi képviselet ellátása
  • Cégek végelszámolása

Ingatlanjog

  • Adásvételi, ajándékozási, csere szerződések elkészítése
  • Haszonélvezeti jog alapítása
  • Szolgalmi jog alapítása
  • Telekalakítási eljárás lefolytatása
  • Társasház alapítás, szervezeti és működési szabályzat és házirend elkészítése, véleményezése
  • Bérleti szerződések elkészítése, monitorozása

Követeléskezelés

  • Fizetési felszólítás elkészítése
  • Fizetési meghagyás elkészítése

Végrehajtási jog

  • Jogi képviselet ellátása végrehajtási peres és nemperes eljárásban, közreműködés egyezség megkötése érdekében

Öröklési jog

  • Általános tájékoztatás nyújtása törvényes öröklésről
  • Végrendelet elkészítése
  • Jogi képviselet ellátása hagyatéki eljárás során

Civil szervezetek

  • Alapítás, létesítő okirat módosításának elkészítése

Családjog

  • Házassági vagyonjogi kérdések, házassági szerződés elkészítése
  • Bontóper, közös megállapodás elkészítése

Szerződések joga

  • Okiratkészítés és szerződések véleményezése

Média megjelenések

Válogatott interjúk, szakértői megszólalások és előadások szemléletes formában.

TV2 Értékteremtők – 2022.04.30.

TV2 Életmódi – 2022.09.04.

Manna FM Rádióinterjú – 2022.09.04.

Kapcsolat